2012. január 31., kedd

30. nap Szénhidrát nap (2012.01.31.)

Nos, igen, kicsit hiányzik róla a sajt, de azért egészen jó így is. A paradicsomlétől egészen finom édes, amit a sárgarépa csak tovább fokoz. egy biztos, hogy nekünk nagyon ízlik!

Hamis bolognai


Hozzávalók:
25 dkg makaróni (én most durum lisztből készültet választottam), 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 kis hagyma, 1 kis üveg házi paradicsomlé, 2-3 evőkanál olivaolaj, só, bors, kakukkfű, metélőhagyma igény szerint

  1. A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát apróra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk. A sárgarépát és a zöldséget nagy lyukú reszelőn lereszeljük és a hagymához adjuk. Kevés vízzel felöntjük, sózzuk, borsozzuk és puhára pároljuk.
  2. Végül felöntjük a paradicsomlével és addig főzzük a zöldségeket, míg kissé besűrűsödik.
  3. A makarónit enyhén sós vízben puhára főzzük.
  4. Végül a makarónit tálra tesszük, a hamis bolognai szószt ráöntjük és az apróra vágott kakukkfűvel és metélőhagymával megszórva tálaljuk.

2012. január 30., hétfő

Kitört rajtam a befőzési vágy!!

Hiába múlt el a nyár és az ősz, attól még nekem nem múlt el a befőzési vágyam. Most éppen a sütőtököt szemeltem ki. Eddig leginkább csak sütve ettük (persze Kis Mazsola pürének is imádja...), de most valahogy megbabonázott a csodaszép formája. Valami mást is kell belőle csinálnom. Így jutott eszembe a pikáns befőtt, annál is inkább, mert adtam hozzá egy kevés kandírozott gyömbért.

Sütőtök befőtt


Hozzávalók: (2 kisebb üveghez, én Kis Mazsola bébiételes üvegét használtam)
 30 dkg sütőtök (meghámozva és fél cm-es darabokra vágva), 1,5 dl víz, 10 dkg cukor, egy citrom leve, és reszelt héja, 4-5 darabka kandírozott gyömbér, 2-3 darab csillagánizs

1. A vízből és a cukorból szirupot főzünk, hozzáadjuk a citromhéját, levét, és a csillagánizsokat.
2. A tök szeleteket beletesszük az üvegekbe, közérakjuk a gyömbér darabokat, felöntjük a sziruppal.
3. Az üvegeket lezárjuk majd egy lábasba tesszük azokat. Vizet töltünk az edénybe, hogy az üvegek derekáig érjen. Majd 30 percig lassú tűzön forraljuk a vizet, így kidunsztoljuk a befőttet. A vízben hagyjuk kihűlni.

Az igazság az, hogy én már aznap este megkóstoltam. Hmmmm, isteni, alig várom a következő fehérje napot. Készítek egy isteni sültet. Hű, de jó lesz!!!!  A sütőtök édeskés íze tökéletesen harmonizál a csillagánizs fűszerességével, mindezt csak fokozza a kandírozott gyömbér pikánsága!

30. nap Keményítő nap (2012.01.30.)

Már az 1/3-án túl vagyunk a 90 naposnak! Ó istenem. Jaj, de jó!!! Mikor ezeket a sorokat írom, még csak azt tudom, hogy, a súlyom  3,6 kg-mal kevesebb. remélem, ha holnap ráállok a mérlegre akkor még több fogyást tudok elkönyvelni. No, majd meglátjuk. Addig is itt egy remek recept keményítő napra! Kipróbáltam a lila burgonyát! nagyon jól néz ki... de legközelebb valami más lesz belőle!

Vega tepszis krumpli anyósom receptje szerint


Hozzávalók:
4 nagy szem burgonya (vettem egy kis doboz lila burgonyát, csak a próba kedvéért), 3 sárgarépa, 1 kis rózsa karfiol, 1 kis rózsa brokkoli, zöldségesszencia

1. A zöldségeket meghámozzuk és ferdén felkarikázzuk, A brokkolit és a karfiolt kicsi rózsákra szedjük,  majd zöldségesszenciával ízesített vízben feltesszük főzni!
2. A zöldségeket addig főzzük, míg a víz egyet felforr. A zöldségeket kiszedjük a vízből és kissé kihagyjuk hűlni.
3. Végül a burgonyát és sárgarépát felváltva lerakjuk egymás mellé egy tepsibe, a brokkolit és a karfiolt, pedig a sorok közé.
4. Majd a sütőben vár rájuk még 40-45 perc sülés! Egy nagy tányér salátával isteni vacsi/ebéd.

2012. január 29., vasárnap

29. nap Fehérje nap (2012.01.30.)

Könnyű, de nagyon ízletes saláta. További előny, hogy egy kisebb heggyel lehet belőle befalni. Tudom, tudom egy jó tányér egyéb mellé (mint például rántott hús, sült krumpli..). De érdemes kipróbálni csak magában is. Megéri.

Sajtos zöldségsaláta


Hozzávalók:
2 szem paradicsom, 1 sárgarépa, 1 kis cukkini, 1 kis fej lila hagyma, 10 dkg sajt, kevés metélőfokhagyma, vagy metélőhagyma,
az öntethez: fél dl víz, 1 teáskanál citromlé, 2 teáskanál olaj, só, bors

  1. A zöldségeket megmossuk és megtisztítjuk. A sárgarépát, a cukkinit, felkarikázzuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben kevés olajon ropogósra pirítjuk.
  2. A paradicsomot cikkekre vágjuk. A sajtot felkockázzuk.
  3. Az öntethez összekeverjük a vizet, olajat citromlevet, ízlés szerint sózzuk borsozzuk.
  4. A tányéron alulra rakjuk a sült zöldségeket, ráhalmozzuk a paradicsomokat. Díszítjük a sajt kockákkal és az apróra vágott metélőfokhagymával. Az öntetet óvatosan rácsorgatjuk.

2012. január 28., szombat

Indul a HÓ projekt!

Tényleg hittem benne, hogy karácsonykor esik egy kis hó. De nem így történt. Aztán egyre csak vártuk Kis Mazsolával, hogy essen egy kis hó, de híre se hamva. Én már nem tudtam tovább várni. Beindítottam a HÓ projektet. Minden féléből havat, hópelyhet, havas tájat gyártok, sütünk, főzünk, barkácsolunk.  Legyen az süti, papír, fa, termés és minden egyéb ami a kezünkbe akad. Remélem ettől odakint is megjön a kedve az időnek és esik egy kicsi. Légyszi, légyszi, csak egy kicsi...
Az első egy igazi hópehely, de sütiből. Ráadásul teljeskiörlésű lisztből próbáltam ki, így nem csak a hónak, hanem a fogyókúrának kedvezünk. Az alaprecepet a lekváros ravioli, amivel nagy sikert arattam karácsonykor.

Hópehely süti

Hozzávalók:
225 g teljeskiörlésű liszt, 1 késhegyni sütőpor (ici-pici), 1 csipet só, 1 tojás, 6 csepp mandulaaroma,1 csomag vaníliás cukor, 137 g puha vaj, 75 g porcukor, 1 kávéskanál cukrozott citromhéj,

1. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a csipet sóval. A tojást kissé felverjük, majd belecsepegtetjük az aromát.
2. A margarint robotgéppel habosra keverjük és fokozatosan hozzáadjuk a tojást, vaníliáscukrot és a porcukrot, további öt percig keverjük.
3. Kicseréljük a habverőt dagasztóspirálra, majd a tojásos keverékhez adjuk fokozatosan a lisztes keveréket és a citromhéjat. Cipót formálunk belőle és 1 órára  hűtőbe tesszük.
4. Kinyújtjuk kb fél cm vastagra és kiszaggatjuk a hópelyheket, vagy egyéb más formákat, kizsírozott tepsibe tesszük.

5. 170 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük. A sütiket megszórhatjuk porcukorral.

28. nap Gyümölcsnap (2012.01.29.)

Megint eltellett 4 nap, egy újabb gyümölcsnap jön. Hát, mit is mondjak, nem nagyon akarózik. Dehát ez a rendje.....No, sebaj, utána jön a FEHÉRJE nap.
Az utolsó gyümölcsnap alkalmával az alma teljesen megihletett. Jöjjön,most egy újabb alma! Ez sokkal egyszerűbb, mint ez előző.

Hozzávalók:
ALMA, ALMA,ALMA,ALMA,ALMA

1. Az almát alaposan megmossuk és egészben betesszük a sütőbe.
2. 170 fokon, kb 20 perc alatt puhára sütjük.

És KÉSZ!!!


Az édesanyám elmondta nekem, hogy mikor ő kislány volt, akkor az egybe sült alma, volt a legfinomabb téli csemege és egyben a sütemény is.
Annyira finom az íze így az almának, hogy össze sem lehet hasonlítani a szeletben sült almával. Az alma héja minden finomságot benne tart a gyümölcsben. Némi kis fahéj, egy ici-pici dió és kész a fenséges csemege! Egyszerűen isteni!

2012. január 27., péntek

26. nap szénhidrát nap (2012.01.28.)

 Mikor ezt eszem, azt hiszem, hogy pizzát eszek. tényleg nagyon jó, és nem hiányzik róla a sajt.... na jó, csak egy kicsit! A tészta egyszerre omlós, finom,  és ropogós, a vöröshagyma pedig egyszerűen szuper rajta.  

Paradicsomos pite



Hozzávalók:
A pite tésztájához: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, 1 csapott teáskanál só, kevés hideg víz. A töltelék: 1 közepes üveg házi ketchup, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint olajbogyó, só, bors, kakukkfű,
  1. A tésztához a vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a tojást és kevés hideg vizet ha nem állna össze. Hűtőbe tesszük 60 percre.
  2. A töltelékhez a vöröshagymát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk, az olajon üvegesre pároljuk. Sózzuk, borsozzuk.
  3. A tésztát kinyújtjuk kb. fél cm vastagra és kizsírozott tepsibe tesszük (kb 30*45 cm-es), úgy hogy kis pereme legyen.
  4. A sült hagymát egyenletesen elterítjük rajta, majd a házi ketchup-öt ráöntjük. Ízlés szerint tehetünk rá olajbogyót is.
  5. 170 fokos sütőben kb 25-30 percig sütjük. Tálalhatjuk friss salátával.




2012. január 26., csütörtök

Azért is kipróbáltam....

Így van. A karácsonyi sütés-főzés során már el szerettem volna készíteni, de akkor annyit barkácsoltam, hogy nem maradt rá idő. Egy ráérős januári délutánon nekifogtam és elkészítettem. Először csak kis adagot, mert csípős és édes is egyben, de ettől olyan izgalmas... Egy igazi gasztroajándék!!

Kandírozott gyömbér



Hozzávalók:
10 dkg gyömbér, 12 dkg cukor, 1,5 dl víz, 5 dkg porcukor

1 A gyömbért feltesszük annyi vízbe, ami ellepi főni. Addig főzzük, amíg megpuhul. Persze nem lesz olyan puha, mint a sárgarépa, vagy a burgonya...
2. Közben a vízből és a cukorból szirupot főzünk.
3. Ha megpuhult a gyömbér, meghámozzuk és kb. 1 cm x 1 cm-es darabokra vágjuk. No azért nem kell hozzá vonalzó....

4. A szirupba tesszük a gyömbér darabokat és visszatesszük főni.
 Mikor már a cukor szirup szinte teljesen besűrűsödött, a gyömbéreket sütőpapírra tesszük és vékonyan megszórjuk porcukorral, hogy szépen bevonja.
Másnapig száradni hagyjuk.

Egy kis hagyomány Január 26. Pál napja

JANUÁR 26. PÁL NAPJA
A napot Pálfordulónak vagy Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.
Bukovinai magyarok szerint: „Ha tiszta idő van, akkor jó szénatermés lesz, ha szél fúj, akkor kevés lesz a széna” (Bosnyák S. 1977: 166).
A legismertebb Pál-napi regula így hangzik:
Ha Pál fordul köddel,
az ember meghal döggel.
A laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:
     Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.
     (Lábadi 1988a: 294–295)
A medvével való jóslás, amely ma általánosan Gyertyaszentelő napjával (febr. 2.) kapcsolatos, a határainkon belül és túl élő magyarságnál is gyakran Pál-naphoz kötődik. Pál napját a tél fordulójának tartják, és például a Bács megyei Topolyán ezen a napon jósolnak a medvével: ha kisüt a nap és előjön a medve, még negyven napig lesz hideg {7-120.} (Borus 1981: 24). „Pálkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be” – tartották például Kecelen (Bárth 1984: 884).
Ismeretes e napon a haláljóslás az ún. pálpogácsával. Minden családtag számára pogácsát készítenek, melybe libatollat tűznek. A néphit szerint akinek a tolla megperzselődik sütés közben, arra betegség, akié megég, arra halál vár a következő esztendőben. A tollaspogácsa készítésének más alkalmai is vannak. A Dél- és Kelet-Dunántúlon és az Alföldön is sokfelé inkább szilveszterkor sütik. A haláljósló tollaspogácsát az Alföldön Pál-napkor készítik, de Luca-napkor ugyancsak ismeretes lucapogácsa néven.
Libával kapcsolatos termékenységvarázslásra is vannak példák: Szeged környékén a lúd fenekét piszkálják meg ezen a napon, hogy szaporán tojjon. A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.

A kapolyról származó mondás is pál napjához kapcsolódik:
"Januári meleg esső/ okoz nékes szűk eszendőt."
Pogányszentpéteren a pálforduláshoz a "fele kenyér, fele széna, fele fa" fogalmak is hozzátartoztak, vagyis ha a télire eltett ételeknek, takarmánynak, fának a fele még meg van akkor a család és a jószágok már kitelelnek.
Buzsákon úgy tartják, hogy a ezen a napon kell a tarisznáyba tenni a hagymát és megfordítva a szegre akasztani, az így megvarázsolt dughagyma nem magzik fel.(2)

Forrás
(2)Király Lajos: Somogyi népszokások I.Kiadó: Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógia Főiskolai Kar Somogy Megyei Pedagógus- továbbképző és Szolgáltató Intézete 24.p.

25. nap Keményítő nap (2012.01.27.)

Megint egy olyan ételt sikerült elkészítenem, ami egy kicsit töményebb és olyan, mintha nem is fogyókúráznánk. Sőt mi több, még a családnak is nagyon ízlik.

Káposztás bableves


Hozzávalók:
20 dkg bab (előző este beáztatva), 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, kb 20 dkg savanyú káposzta, zöldség esszencia, só, bors, pirospaprika ízlés szerint, 1-2 evőkanál olaj

1. A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk. Pirospaprikával megszórjuk, felengedjük vízzel és hozzáadjuk a beáztatott babot. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Zöldségesszenciával fűszerezzük.
2.  Ha felforrt a leves, hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát és zöldséget.
3. Mikor megfőtt a bab és a zöldségek, hozzáadjuk a savanyú káposztát és még egyszer felforraljuk.

Igazából egy jó kanál tejföllel igazán finom..... Ja és természetesen pogácsával....


2012. január 25., szerda

5 perc, na jó 10 perc barkácsolás...

Már régóta szerettem volna barkácsolni egy tűpárnát magamnak. Ma aztán sor kerítettem rá. Tényleg gyorsan ment. Igaz picit elődolgoztam, de tényleg csak picit.... Hiába a kreatív hobby kikapcsol.....



Kiszemeltem magamnak egy szép kis cukorkás dobozt. (már régen megettem belőle a cukorkát, pedig most de jó is lenne belőle, ahogy Kis Mazsola mondja "csak egyet kérek" .)Lefestettem a tetejét acryl festékkel. ( no ennyit dolgoztam előre).

Kivágtam egy kb 17 cm-es kört textilből.

Szépen körbe öltögettem, majd összehúztam a cérnát,
így lett egy édes kis labda belőle.
 Kitömtem vattával és meleg ragasztóval beleragasztottam a dobozkám aljába.
 Már jöhetnek is bele a gombostűk és a tűk. A tetejére szintén meleg ragasztóval rögzítettem színes fejű gombostűket. Voila már kész is...

25. nap fehérje nap (2012.01.26.)

Ó, istenem megint lehet húst enni!! Már nagyon hiányzott! Valami igazán finomra vágytam, és a fiúk sem tiltakoztak!!
Igen, ez egy erős, ütős étel, de néha muszáj valami "keményebbet" is enni, mint a párolt szárnyas hús! (már nagyon untam ...)Igenis lehet ilyeneket is enni!!! (most magamat nyugtatgatom..kicsit sokat ettem belőle..)

Mézes mustáros sült oldalas, vele sült zöldségekkel

Hozzávalók:
1 kg sertésoldalas, só, bors ízlés szerint, 3 evőkanál méz, 3 evőkanál mustáros, kb 1,5 dl víz, 3 hagyma felnegyedelve, 2-3 szem paradicsom felnegyedelve, 2 paprika nagyobb darabokra vágva

1. A sertésoldalast a csontok mellett felvágjuk formás darabokra. A mézből, mustárból, sóból, borsból isteni pácot készítünk és a húsra öntjük. Kb egy órát pácoljuk, de még jobb, ha a hűtőben egy éjszaka fürdőzik ebben az édes-savanyú páclében.
2. A pácolás után a húsokat egy tepsibe tesszük, mellé rakjuk a zöldségeket, felöntjük a vízzel. Alufóliával letakarjuk és kb 1 órát sütjük kb 170 fokon.
3. Majd jöhet a pirítás. Akkor jó, mikor gyönyörű aranybarna, kissé ropogós!

Imádom!


2012. január 24., kedd

ZUMBA!!!

Egyszerűen szuper volt a mai ZUMBA óra!!! Megegyeztünk a barátnőmmel, hogy most már nem zavar minket , hogy bénák vagyunk. (de tényleg azok, de jó bénának lenni... :-))))) Ahogy a kedves Zumba instruktorunk mondta:
 -Nem is vagytok bénák!!! (de sajnos kedves Emy azok vagyunk, remélem nem baj, hogy megemlítelek...)
De mint, ahogy már mondtam már nem figyelünk rá (annyira). Egyszerűen próbáljuk ellesni minden mozdulatukat az oktatóknak. Tapadnak a szemeink rájuk, és közben nagyon élvezzük, hogy mozgunk, hogy táncolhatunk. Mert igenis táncolunk!!! Igazi latin táncokat. Jaj, de jó!  Halálosan élvezem, hogy olyan, mintha valami versenytáncos lennék (ajaj, pedig oly messze vagyok tőle!), igazi latin zenével, VÉRPEZSDÍTŐ!!! Azok a csípő riszálások, azok a szexi mozdulatok, Ó, istenem szuper. Nagyon élvezem minden percét.
Olyan izmaimban is van izomláz, amiről nem is hittem, hogy vannak.
Már alig várom, hogy újra mehessek!!! Ó, hol van még a kedd!!!

Lepipáltam a Mcdonald's-t. Éljen a PITE!

Mikor utoljára a "Mekiben" jártunk ettem egy finom  pitét! Hmmm. Annyira jó volt, krémes, és egyben roppanós is. Már akkor elkezdett járni az agyam, hogy hogyan lehetne elkészíteni. Aztán egyszer csak beugrott, hogy meg kellene próbálni leveles tésztából elkészíteni. Fincsi pudinggal töltve, hűha, ennek nem lehet ellenállni. Már csak egy-két gombóc fagyi hiányozik, DE NAGYON!!!

Pudingos krémes "Mekis" pite


 Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta, 1 csomag  főzős puding (én a csokisra voltam ráizgulva, de biztos nagyon jó vaníliással is), 4 dl tej, ízlés szerint cukor a pudingba, 1 tojás

1. A pudingot a tejben megfőzzük és ízlés szerint teszünk bele cukrot, majd kihűtjük. A tojást kettéválasztjuk.
2. A leveles tésztát kb 10 cm x 12 cm-es téglalapokra vágjuk. A tojás fehérjével megkenjük a tésztát és a pudingot a tészta egyik felére tesszük.

3. Ráhajtjuk a tészta másik felét és óvatosan összenyomjuk.

4. A pitét megkenjük a tojássárgájával és forró olajban csodaszép aranybarnára sütjük.

Ó, hát ennek nem lehet ellenállni.....


24. nap GYÜMÖLCSNAP!!! (2012.01.25.)

Már nagyon vártam a gyümölcsnapot, de inkább jobban a végét!! :-))))
Egész nap csak gyümölcs. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de ilyenkor még azt is megkívánom, amit máskor soha!! Ennék én valami húst, valami tésztát, valami krumplit, minden mást csak nem gyümölcsöt. De azért bevallom néha bűnözök.... Ha már nagyon nem bírom, akkor egy nagy tányér salátát gyűrök magamba... Lehet, hogy nem lehet, de valamivel meg kell nyugtatni az éhezőket odabent! No ezekre az esetekre találtam fel az almát. Nem, nem  nem szeretem az almát, már tényleg nem nagyon bírom. De én feltaláltam a spanyol viaszt!
Ha már nem bírom reszelve, vágva, facsarva, akkor megsütöm. Isteni. Egyszerűen imádom sütve az almát. Jó, jó azt sem lehetne, de mikor már kihűlök a sok nyers gyümölcstől, akkor kell valami meleg étel nekem is.
Íme hát a spanyol viasz.

Fűszeres sült alma


Hozzávalók:
ALMA...., pici méz, és fahéj

1. Alaposan megmossuk az almát, a magházát kivesszük, és felszeleteljük. (még régebben kaptam Apától egy helyre kis szerszámot, egyszerre elvégez mindent.)
2. A szeleteket egy sütésre alkalmas tálba tesszük, rászórjuk a fahéjat és ízlés szerinti mézet, majd mehet a sütőbe kb 20 percre sütkérezni kb 180 fokra.













2012. január 23., hétfő

23. nap szénhidrát nap (2012.01.24.)

Nos, nem egyszerű mindig újat és újat kitalálni a családnak és nekem, de igyekszem változatosan főzni nekik és nekem is. Általában úgy variálom, hogy én vagy csak a köretet eszem, vagy csak a főételt. De most aztán nem kellet kétfélét készítenem, mindenki imádja a spagettit. Jó, jó a fiúk reszeltek rá egy kis sajtot....
Zöldséges spagetti



Hozzávalók:
25 dkg mirelit zöldség mix (én olyat használok, amiben van brokkoli, karfiol és sárgarépa, de persze bármilyen más is teljesen jó) 1 piros színű paprika, 1 kis fej hagyma, só, bors, olasz fűszerkeverék, 2-3 evőkanál olaj, 25 dkg makaróni

  1. A hagymát, fokhagymát megpucoljuk, és apróra vágjuk. Az olajon üvegesre pároljuk, majd fűszerezzük és hozzáadjuk a mirelit zöldséget és kevés vizet.
  2. Puhára pároljuk. Közben forrásban lévő vízben puhára fűzzük a makarónit.
  3. A zöldséges raguhoz adjuk az apró kockákra vágott piros paprikát.
  4. Majd a spagettire kanalazzuk a ragut és már ehetünk is.

2012. január 22., vasárnap

Egy kis hagyomány január 22. Vince napja

JANUÁR 22. VINCE NAPJA
Vince napján a szőlőtermelők figyelték az időjárást. Szép, napos idő esetén jó, ellenkező esetben rossz bortermésre jósoltak. A közismert időjárási regula így hangzik:
Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.
A moldvai magyaroknál a következő változatot jegyezték fel:
     Fényes Vince, tele pince.
Ködös Vince, üres pince.
     (Bosnyák S. 1980: 119)
A Vince-napi időjárási regula a jugoszláviai magyarok körében így szól:
     Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod.
     (Penavin 1983: 109)
A drávaszögi falvakban ún. vincevesszőt metszettek, amit a meleg szobában vízbe állítottak, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termésére jósoltak. A kopácsi gazdák szerint sok bort kell inni ezen a napon, hogy bő legyen a termés (Lábadi 1988a: 294). Mind a vincevessző hajtatása, mind pedig a pincelátogatás a magyar nyelvterület más részein is szokás volt. A Vince-napi borral kapcsolatos hiedelemnek névetimológiás hátteret tulajdonít a kutatás a vinum ’bor’ szóval való rokon hangzás révén.
{7-119.} A Bács megyei Topolyán a várható kukoricatermésre jósoltak a Vince-napi időjárásból: amilyen hosszú jégcsapok lógnak az ereszen, olyan hosszúak lesznek a kukoricacsövek.

A jó kapolyiak szintén azt tartják, hogy amekkora jégcsapok függnek az "isztergyén" akkora cső kukorica terem. Sőt az itteni időjárás jósló regula kicsit részletesebb:
"Hogyha fényes Vince napja,
Hordó üres nem maradhat.
Hogyha Vince ködös,
a szőllőlevél vörös."(1)

Forrás
(1)Király Lajos: Somogyi népszokások I.Kiadó: Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógia Főiskolai Kar Somogy Megyei Pedagógus- továbbképző és Szolgáltató Intézete 23.p.

22. nap Keményítő nap (2012.01. 23.)

Egyszerűen imádom, mert mindenféle zöldséggel tökéletesen meg lehet csinálni és nem csak télen. De ilyenkor télen, valahogy jobban esik a meleg saláta. A rozmaring, pedig tökéletes párja minden zöldségeknek. Egy kevés salátával, pedig szuper fogás, akár ebédre, vagy vacsorára.

Rozmaringos sült zöldségek



Hozzávalók:
1-2 fej vöröshagyma, 3-4 darab kelbimbó, 1-2 cső színes paprika, 2 szem burgonya, egy kis szelet sütőtök, egy kis sárgarépa, 2-3 rózsa brokkoli és karfiol, só, bors, rozmaring, tálaláshoz egy kevés saláta levél

  1. A zöldségeket megpucoljuk és körülbelül egyforma darabokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, kevés rozmaringgal fűszerezzük.
  2. Egy megfelelő méretű tepsibe tesszük, majd kevés olajat és egy csésze vizet teszünk rájuk. Majd 170 fokos sütőben 45-50 percig sütjük letakarva. Ha már minden zöldség megpuhult, akkor jöhet a szolárium. Irány pirulni.
  3. Tálaláskor a sült zöldségeket salátával kínáljuk meg.

2012. január 21., szombat

Ezt süsd meg!!

Találtam egy szuper receptet! Ezt ki kellett próbálnom! Gyors, egyszerű és olcsó, de annyira finom, hogy a kávé mellé elcsemegézte a család. A neve nem mond semmit, hiszen annyi fajtáját ismerjük, de ha egyszer megkóstolod, mindig csak ilyet akarsz majd vasárnapra sütni.

Püspökkenyér




Hozzávalók:
1 egész tojás, 20 dkg cukor, 5 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2.5 dl tejföl, 10 dkg mazsola (asztalt gyümölcs), 1 marék vágott dió
vaj a forma kikenéséhez

1. A tojást a cukorral és a vajjal habosra keverjük.
2. Hozzáadjuk a liszttel lekevert sütőport és a tejfölt.
3. A tésztához adjuk a mazsolát és a vágott diót. A vajjal kikent formába öntjük a tésztát és 170 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük.


21. nap Fehérje nap (2012.01.22.)

No, ez egy gyors vacsora/ebéd lesz elkészítés szempontjából, de lehet, hogy az elfogyasztása is!! Igazán finom a ropogós, fűszeres cukkini és a kissé füstöt ízt kapott paprika az omlós csirkemell érmekkel.

Fűszeres csirkemell érmék sült cukkinivel

Hozzávalók:
2 fél csirkemell, só, bors, kakukkfű, 1 kisebb cukkini, 1 piros színű paprika, 1 evőkanál olaj

  1. A csirkemellet érmekre felvágjuk, befűszerezzük, majd az olajon megsütjük.
  2. A cukkinit felkarikázzuk a paprikát felszeleteljük, befűszerezzük, majd a serpenyőben pirosra sütjük.
  3. Ja és már kész is van!!!








Egy kis hagyomány Január 21. Ágnes napja

JANUÁR 21. ÁGNES NAPJA

Ágnes napjához időjárási regula fűződik: „Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince” (Penavin 1983: 109).
A kiszombori (Torontál m.) várandós asszonyok sós vízben mosdottak ezen a napon, hogy a gyermekeik egészségesek legyenek.
Tápiósápról Ágnes-köszöntőt jegyeztek le. Karácsonyfát díszítettek fel a legények, és azzal mentek a lányokhoz köszönteni:

     Gyöttem köszönteni én az Ágnesokat,
máma tartják patrónus napjukat.
Rózsaszín hajnalka szálljon ezen házra,
a házigazdára, a gazdasszonyára.
Éljen, éljen, éljen sokáig.
     (Barna 1985b: 769)

Forrás

2012. január 20., péntek

20. nap Gyümölcsnap (2012.01.21.)

Ajaj, megint gyümölcsnap. Ráadásul szombaton, ez nem igazság.... No de sebaj. Kitaláltam egy újabb finomságot. Egy igazi desszert!! Csak Nekünk, csak ma! Csupa gyümölcs, pici cukor, na jó csak egészen pici....

Mandarin zselé


Hozzávalók:
2,5 dl frissen préselt mandarin leve, (kb 5-6 nagyobb mandarin)+ egy mandarin,1 csapott evőkanál cukor, 3 lap zselatin


1. A zselatin lapokat 5 percig, annyi hideg vízben áztatjuk, ami ellepi.

2. A manadrinlét a cukor hozzáadásával megmelegítjük, de nem forraljuk.
3. Egy mandarint gerezdekre szedünk és formás poharakba tesszük. 
4. A zselatin lapokat óvatosan kiemeljük a vízből finoman kinyomkodjuk és a meleg mandarinléhez adjuk. Kissé kihűtjük és óvatosan a poharakba töltjük.

5. Már csak azt kell megvárni, amíg megdermed.....


Isteni!!!

2012. január 19., csütörtök

Vége az alkotói válságnak ....Kis Mazsola játszó párnája

Mióta csinálom a 90 napos diétát, valahogy kevésbé van időm, kedvem barkácsolni. (lehet hogy gömbölyűbben szebb a világ??? ;-))))))
De azért nem hagytam magamat! Már napok óta készülget ez a játszó párna.... Már csak a szivacs hiányzott hozzá, amivel megtöltjük.



















Választottam négy különféle színű textilt, rávasalható közbélést, egy nagy gombot, és egy vastag anyagot a párna aljának.

1. Az anyagokból kiszabtam  22 cm alapú és 28 cm magas háromszögeket, összesen 9 darabot. Majd szépen összevarrtam őket, először kettőt majd a kettőhöz a harmadikat, negyediket. Ebből lesz egy félkör, majd a másik félkör. (nem lesz teljesen félkör.. 4+5 háromszög.)


Móni tanácsai szerint egyfelé elvasaltam a varrást.

2. Rávasaltam a közbélést óvatosan...
  Összevartam a két félkört.
3. Egy vastagabb anyagból kivágtam egy ugyanakkora kört, mint a színes cikkekből állót.
4. Kiszabtam az egyik anyagból egy 15 cm széles és kb 2,5 méter hosszú csíkot,  (nem baj, ha hosszabbat vágunk ki) ez lesz az oldala a párnának.
5. Gombostűvel szépen módszeresen hozzátűzöm a hosszú csíkot a cikkekből álló körre.  (színt a színével összefordítva) Összevarrom az anyagokat.
6. Rátűzöm a vastagabb anyagot a párnára (színt a színével összefordítva ) és összevarrom.
7. Kifordítom és alaposan megtömöm szivacstörmelékkel a párnát. Kb 2 és fél csomag  30 dkg-os szivacs törmelék ment bele a párnába
8. Végül középen egy cérnával összeöltöm a párnát. (én jól megböktem az ujjamat közben....)és oda varrtam egy textillel bevont gombot.



A fényképezéskor csak ez az édes kis mackó rosszcsonkodott a párnán, de hamarosan Kis Mazsola is birtokba veszi az új játékot....