2012. február 28., kedd

A ZUMBA AZ ZUMBA

3 hét kényszer szünet után (1. hét technikai szünet, 2. hét hószünet, 3. hét Kis Mazsola miatt szünet, konkréten elaludt a délutáni játék után az ölebe:-))))), ma újra eljutottam Zumbázni!
Már alig vártam a percet amikor megszólal az ismerős zene, és minden apró kis részecském táncolni, mozogna akar. Ez igen ritka esemény, mert az hiszem bevallhatom, hogy nem voltam az a fitnessz (ahogy Apa mondja Fitnesz- Loknesz, inkább az utóbbi:-)))) lady. Sőt, inkább szívesebben ültem el egy kényelmes fotelben, mint hogy mozogjak, sőt, mi tőbb táncoljak!
De a Zumba valahogy más. Egyszerre mozgás (kemény kardió edzés!!), tánc és szórakozás is egyben. Amikor kissé elvesztem a gátlásaimat (de csak kissé), akkor belefeledkezem a táncba (persze nem mindíg lehet táncnak nevezni:-)))), a zene forró ritmusa magával ragad, és egyszerre csak azon veszem észre, hogy fantasztikusan érzem magam, arcom piros, a pulzusom az egekben és HOPP egy pillanat és elsszált az egy óra ZUMBA! 
Aztán haza felé kutyagolva azon gondolkodom, hogy milyen jó is, hogy elmerészkedtem táncolni és hogy jővő kedden (ha nem lesz semmilyen akadály, persze, hogy nem lesz!!) akkor feltétlenülel fogok újra menni ZUMBÁZNI! Remélem a barátnőm is meggyúgyul és együtt mehetünk majd!

2012. február 27., hétfő

55. nap Fehérje nap

Néha, már azt sem tudom, hogy milyen napom is van. Azt leszámítva, hogy SZUPER! Szóval, hogy fehérje, vagy keményítő, vagy mi....
De ma újra lehet húst enni! Igaz tegnap (vasárnap) a gyümölcsnapon, vétkeztem... Az anyukám rétest sütött! Hiába nem tudtam ellenállni!
De ma ígérem csak fehérjét eszem.  Hmm.. Egy igazi hamisítatlan nyári íz. A hűtőből horgásztam egy kis fagyasztott keszeget és pontyot. Persze, nem olyan mint nyáron, de azért isteni! 
 Ja, és este egy Béres Alexandra DVD lesz a desszert!

Sült keszeg és ponty

Hozzávalók:
személyenként 1-1 keszeg sűrűn beirdalva és 1-1 szelet ponty, só, ízlés szerint,
A halak bundázásához:
2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál pirospaprika, 1/4 mokkáskanál bors

1. A halak bundázásához összekeverjük a lisztet, borsot, pirospaprikát.
2. A halakat ízlés szerint sózzuk, majd a bundába forgatjuk és forró olajban pirosra sütjük.
3. Friss salátával tálaljuk. Hmmm ..... Igazi nyári ízek.

2012. február 26., vasárnap

Egy kis hagyomány Február 24. Mátyás

FEBRUÁR 24. MÁTYÁS NAPJA


Közismert időjárási regula fűződik ehhez a naphoz: „Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál.” Ugyancsak ismert szólás: „Mátyás, Gergely két rossz ember”, mely arra utal, hogy ezeken a napokon nagy hidegek szoktak lenni. Az e napi időjárásból jósoltak a termésre, tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést, a szeles idő kevés tojást jelzett. Szlavóniában, ha az idő havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében. A gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, azzal indokolva, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat. Eső esetén attól tartottak, hogy a jég elveri a termést, és a szőlő savanyú lesz.
Számos hiedelem fűződik a Mátyás-napi tojáshoz. A Szolnok megyei Csépán a Mátyás-napi tojásból kelt libát marakodósnak, veszekedősnek tartották. Turán úgy vélték, hogy „húsosfejű”, idétlen, nyomorék liba kelne ki. Székelykevén piros ceruzával jelölik meg a Mátyás-napi lúdtojásokat. Itt úgy vélik, ha kikel, a kisliba eltűnik, de ha sikerül, akkor jó gúnár lesz belőle.
A halászok a Mátyás-napkor fogott halat az egész évi szerencsés halászat előjelének tekintették. Ezt a halat Baranyában „Mátyás csukájának” emlegetik.

Forrás

2012. február 24., péntek

53. nap keményítő nap

Ez már réges régen ki szerettem volna próbálni, ebben Apa is támogatott! Mivel keményítő nap, ezért most neki láttam.

Hercegnő burgonya
leánykori nevén burgonya csúcs




Hozzávalók:
2 nagy szem burgonya, 2 dkg vaj só, bors és rozmaring ízlés szerint

1. A burgonyákat héjába megfűzzük, majd meghámozzuk és áttörjük.
2. Ízlés szerint fűszerezzük, hozzáadjuk a vajat. Alaposan kikeverjük, majd dresszingzsákba tesszük és helyes kis csúcsokat nyomunk a masszából olajjal kikent tepsibe.
3. Már csak a sütés van hátra, kb 170 fokon 10 perc grill és kész is az elegáns vacsora.

























Nagyanyáink konyhája! 1. rész


Mikor még kislány voltam, (hűűű, de régen volt) ez a kis füzet, ott a kép közepén, még gyönyörű lila színben pompázott. Az írás benne, az az igazi kacskaringós, régies írás. Amikor a nagyimhoz mentem, minden alkalommal alaposan átböngésztem, betűről betűre. Szerettem olvasgatni, kérdezgettem a mamit, hogy hogy is van ez meg az.
Mára már a csodaszép lila füzetből szürke lett, az írás megfakult, néhol alig látszik, pecsétes és kissé megviselt. De olyan szuper receptek vannak benne, hogy mindet ki kell próbálnom. De nem csak ebbe, hanem a nagyi másik két szakácskönyvébe is, sőt az anyósom és a másik nagyi szakácskönyveibe is.
Indulhat tehát a sütés, főzés!!!

Az első recept mi más lehetne mint a Nagymama torta!!
Mondhatom az egyik kedvencem lett. Bár kissé kalandos volt az elkészítése.
Az első alkalommal kissé elnéztem a receptet! A fent látható 25 dkg cukor helyett 35 dkg cukrot tettem bele. No, ettől irtó finom édes, karamelles lett, de úgy összeesett mint a pinty. De ez még nem volt elég, egy kicsi tepsibe tettem, így még ki is folyt. Szóval halmozottan hátrányos helyzetű voltam. De annyira jó volt, hogy nem lehetett csak annyiba hagyni a dolgot! Mégegyszer neki ugrottam. Láss csodát, egy olyan finomság kerekedett belőle, hogy kb 10 percig volt az asztalon ebéd után! (utána már a gyomrunkba pihenegetett)

Nagymama torta

Hozzávalók:
A tésztához:
5 dkg zsír, 25 dkg cukor, 1 tojás, 5 dkg darált dió, 1 sütőpor, 20 dkg liszt, 2 dl tej,
A krémhez:
10 dkg vaj, 10 dkg darált dió, 1 dl tej, 1 zacskó vaníliás cukor, 1-2 evőkanál rum

1. A zsírt habosra keverjük a cukorral, a tojással. Majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, diót és a tejet.
2. A tepsit autentikusan vagy kizsírozzuk és lisztezzük, vagy sütőpapírt teszünk bele. Beleöntjük a tésztát és 170 fokon kb 35-40 percig sütjük.

3. A krémhez habosra keverjük a vajat, a diót leforrázzuk a tejjel, majd ha kihűlt hozzáadjuk a habos vajhoz. Ízesítjük a vaníláscukorral és a rummal.
4. Ha kihűlt a tészta, rákenjük a krémet és szeletelve tálaljuk. 


2012. február 23., csütörtök

TORKOS CSÜTÖRTÖK!!!!

Ez a nap a kedvencem! Hmmm... ráadásul még fehérje nap is. Hát ez egyszerűen csodás. Mi otthon "torkoskodunk"!!! Én csak fehérjét, de a család mindenféle finomságot is!
A menü:
Hagymával pácolt kacsa borban sütve
Párolt gersli
Ínyenc zöldsaláta
Dupla szalagos fánk

Hagymával pácolt kacsa fehér borban sütve


Hozzávalók:
kacsa (darabok),só, 2 fej hagyma, 10 gerezd fokhagyma, 1 kis ág rozmaring,  3 dl fehérbort, só ízlés szerint

1.  A kacsát beletesszük egy megfelelő méretű edénybe. Besózzuk, hozzáadjuk  a negyedekre vágott hagymát, a fokhagymákat, rozmaringot és felöntjük annyi olajjal, ami ellepi  kb 1 órára (de lehet egy éjszakára is, ami jelenleg nem kivitelezhető :-)))) ) hűtőbe tesszük pácolódni.
2. Az egy órás pihi után a kacsáról leöntjük az olajat, csak kb fél dl-nyit hagyunk rajta és egy megfelelő méretű lábasba tesszük a hagymák, fokhagymák és a rozmaring társaságában. Célszerű olyanba készíteni, amit utána be lehet tenni a sütőbe is, mert utálok mosogatni feleslegesen!
 Öntünk rá kb 3 dl fehérbort és irány a tűzhely. Mi már kész is vagyunk! Most a tűzhely dolgozik. Puhára pároljuk!
3.  Ha megpuhult (ez kb 1 óra) akkor irány a sütő, hogy szép bronz barnára piruljon. Ha van grill fokozat, akkor ez csak pár perc, ha nincs akkor kicsit több. De megéri, mert ettől lesz igazán finom. Párolt gerslivel és ínyenc zöld salátával tálalhatjuk.

Párolt gersli

Hozzávalók:
1 csésze gersli, 2 csésze forró víz, 1-2 evőkanál olaj ízlés szerint só

1. A gerslit az olajon megpirítjuk, majd felöntjük a forró vízzel.
2. Ízesítjük sóval, majd lefedve puhára pároljuk. Kb 45 perc.

Ínyenc zöldsaláta

Hozzávalók:
1 csomag vegyes saláta levél (nagyon finom a madársaláta, rukkola, lollo-rosso keverék), 1 paprika, 1 paradicsom, 2-3 evőkanál olivaolaj, 1 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál joghurt, ízlés szerint só, bors

1. A zöldségeket megmossuk, és feldaraboljuk.
2. Az öntethez összekeverjük az olajat, balzsamecetet, mustár, joghurtot, ízesítjük sóval borssal.
3. A salátát az öntettel tálajuk.


Dupla szalagos fánk

Hogy miért dupla szalagos? Mert olyan széles pántlika van rajta, mintha én festettem volna rá!  (mondaná az Apukám)

Hozzávalók:
60 dkg liszt, 2 dl tej, 1 zacskó porélesztő, 4 tojás, 1,5 dl tejföl, fél teáskanál só, porcukor, olaj a sütéshez

1. Az élesztőt egy deci langyos tejben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a többi lisztet, tejet, tejfölt, tojásokat, sót. Lágy tésztát dagasztunk. Kelni hagyjuk.
2. Ha megkelt a tésztánk, akkor fél cm vastagra nyújtjuk és fánk szaggatóval köröket szaggatunk. 10 percig kelni hagyjuk, majd forró olajban kisütjük.
3. Porcukorral megszórjuk és baracklekvárral tálaljuk.


2012. február 21., kedd

50. nap Szénhidrát nap Hmmm még kekszet!

Újra csak a kedvenc napom! Süti nap! Délután megyek Zumbára, így ma egy ici-picivel több sütit ehetek!!!
De a legfontosabbat nem is írtam:
EGY ÚJABB KILÓVAL VAGYOK KEVESEBB!!!!! Sokáig, még közel három hétig nem mutatott kevesebbet a mérleg! Sőt néha többet! Ki látott már ilyet!
Mikor már azon gondolkodtam, hogy kidobom a mérleget az ablakon (tetőtérben lakunk, így nagyot esne), 1 egész kilogrammal kevesebbet mutatott.
Nagyon boldog voltam és vagyok, úgy látszik, azért a Béres Alexandra fitnesz is jót tett.
De térjünk vissza a szénhidrát napra!
Íme a legújabb kedvencem! Már régóta szerettem volna egy saját házi zabpelyhes kekszet! Zabpehely, teljes kiőrlésű liszt, ja és persze csoki!!! Hmmmm. Kis Maszola csak annyit mondott: Jó! Kérek még!!!

Házi zabpelyhes keksz



Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű liszt, 15 dkg zabpehely, 5 dkg reszelt étcsoki, 3 dkg kandírozott narancshéj, 15 dkg porcukor, 1 csipet só, 1 teáskanál sütőpor, 2 tojássárgája, 25 dkg margarin, 1 evőkanál fahéj

1. A száraz hozzávalókat : teljes kiőrlésű liszt, zabpehely, reszelt étcsoki, kandírozott narancshéj, porcukor, csipet só, sütőpor, fahéj összekeverjük egy megfelelő méretű edénybe.

2. Hozzáadjuk a margarint és a tojássárgájákat. Nem kell megijedni a kéz melegétől összeáll a tészta. Majd egy órára - de lehet egy éjszakára is- hűtőbe tesszük.
3. A tésztából apró kis gombócokat formázunk, majd villával lelapítjuk, sütűpapírral kibélelt tepsibe tesszük és 180 fokra (gázsütőn 4-es fokozat) előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük.


Legszívesebben még csokiba is mártottam volna, de azért az már túl sok lenne így a 90 napos alatt! Na majd utána!!!!;-))))))

Egy kis hagyomány Farsang Farka

FARSANG
A farsang időszaka vízkereszttel, január 6-val kezdődik, és a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével zárul.
A farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön kezdődtek. Kövércsütörtökön, másképpen zabálócsütörtökön, Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek abban a hitben, hogy így bő lesz a termés, és kövérre híznak a disznók. Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek. A Mura-vidéki Radamoson dobozú csütörtöknek nevezik a napot, talán a dobzodó szó elhallásából.
A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot. A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele. A Szerémségben az első napon fánkot sütöttek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt.
Jellegzetes farsangi étel a Tápió menti falvakban is a farsangi fánk, melyet itt többnyire pampuskának neveznek. Ezzel kínálják a látogatókat, és a köszöntőknek is ebből adnak. A másik jellegzetes étel a herőce, a forgácsfánk.


Emellett népszerű volt ilyenkor a kocsonya, amiből a bálra is vittek.
A Bács megyei Topolyán az első fánkot eltették, megszárították és porrá törték, majd gyógyszerként a beteg állat ételébe keverték. A rétest is figyelték, ha jól nyúlt, akkor úgy vélték, hogy a család szerencséje biztosítva van a következő esztendőre. A farsangi ételekből eltettek egy-egy falatot, akárcsak a karácsonyiból, s ezt alkalmas gyógyszernek tartották a beteg jószág ételébe keverve. Fekete tyúkot vágtak azzal a magyarázattal, hogy a mája szerencsét hoz. Nádudvaron pedig azért vágtak fekete tyúkot, hogy ne hulljon a baromfi, és e célból a fekete tyúk vérét szárítva eltették. A többi farsangi napon készített ételnek is különleges jelentőséget tulajdonítottak. Berettyóújfalun így nyilatkozott {7-128.} egy asszony: „Húshagyókor nagyanyám laskatisztát főzött tyúkhússal. Vékonyra vágta a laskát, hogy hosszú, vékonyszálú legyík a kender. Ha főzte óvatosan rázta, hogy össze ne szakaggyík” (Sándor M. 1976: 223).
Mindenütt arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A szlavóniai Kórógyon mondják: „Inkább a has fakaggyon, mincsen az a kicsi étel megmaraggyon” (Penavin 1988: 35). Hamvazószerdán, más néven szárazszerdán vagy böjtfogadószerdán a Szerémségben már csak krumplilevest és bodagot (lepényféle) készítettek. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtökként említik, mert ilyenkor lehetett elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig (kivéve csonkacsütörtököt) a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.

Forrás

2012. február 20., hétfő

49. nap Keményítő nap

Ez a sütőforma kb 20 évig rejtőzködött az anyósom spájzában. Majd egyszer felfedeztem. Aztán beindult a fantáziám. Ezzel kell sütni valamit. Aztán jött ez a keményítő nap és krumplit sütöttem benne! Mondhatom erre született! No, meg sok minden másra.

Sült burgonya torta


Hozzávalók:
3-4 szem közepes burgonya, 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 evőkanál olaj, só, bors  apróra vágott rozmaring ízlés szerint

1. A burgonyát meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük.
2. A fokhagymát és a hagymát megpucoljuk és 1-2 evőkanál olajon üvegesre pároljuk.
3. A leszűrt burgonyát egy tálban összekeverjük a sült hagymákkal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, teszünk rá rozmaringot. Kis méretű formába tesszük (jó a muffin forma is, de jó hőálló bögre is)
4. Majd mehet a sütőbe 170 fokra kb 20-25 percre.

Jó-jó tettem a tetejére egy szelet sonkát, de csak az íze kedvéért.....

2012. február 19., vasárnap

Egy kis hagyomány... Február 19. Zsuzsanna napja

FEBRUÁR 19. ZSUZSANNA NAPJA
Ezen a napon azt várták, hogy megszólaljon a pacsirta, mert a tavasz közeledtét jelzi. Azt tartották, hogyha alacsonyan repül a pacsirta, akkor még hideg idő várható, de ha magasan száll, akkor közel a jó idő. Szentmártonkátaiak szerint, ha nem szólal meg a pacsirta, „befagyott a szája”, akkor a hideg idő még tovább tart (Barna 1985b: 773).
A Bács megyei Topolyán kedvező jelnek tekintették, ha csorog az eresz, mert jó termést ígért. Jó idő esetén elkezdték a trágyát széthordani, és megkezdték a szántó-vető munkák előkészületeit. E naphoz kapcsolódó dramatikus játékok a felvidéki bányászok körében voltak népszerűek (Dömötör T. 1964a: 231–241).
Zsuzsanna-játékot lejegyeztek Magyarittebén (Bánság) is, ahol a nagyböjtben házról házra járva adták elő a helybeli református gyerekek az 1870-es években. Ebben a darabban szerepelt Zsuzsanna, Zsuzsanna férje, a két öregember, akik fürdés közben meglesték és hamisan bevádolták, hogy egy fiatalemberrel enyeleg, valamint a „bíró”, a „hajdú” és a „község”.
A dramatikus játék utolsó verse, melyben a Zsuzsannát hamisan vádoló véneket elítélik, így szól:

     Ejnye gonosz, de jól tudtál most hazudni.
Az első azt mondta, hogy lentikus alatt
Látta, amely alól egy ifjú elszalatt.
Hát te tölgyfa alatt? Bezzeg hazudtatok,
De szépen sül a bün, a gonoszok, reátok!
Az urnak angyala ma ketté vág téged.
Aki másra kented istentelenséged.
{7-125.} Meghaltok mindketten, kik sok bünt tettetek,
A nép ma bizonyság lesz ma ti ellenetek!
Soknak tisztaságát már megrontottátok,
De ezt kivallani nem merték reátok.
A szép Zsuzsannát is bünre kísztettétek,
De mint hüséges párt meg nem szédítétek;
És hogy ki ne sülne reátok a vétek,
E nagy gyalázatba azért kevertétek!
A kösség feleljen, mit csináljunk vélek
Ugy-é hogy meghaljon e két gonosz lélek?
A község szól: Haljon meg, haljon meg mindkettő erővel,
Verjük agyon őket száz meg ezer kővel.
     (Penavin 1988: 61)

Erdélyből névnapköszöntőket is lejegyeztek. Széken énekkel és rigmusokkal köszöntötték a Zsuzsannákat.

Forrás

48. nap Fehérje nap

Valahogy mindig úgy sikerül, hogy a fehérje napon mindig dupla vagy tripla adag fehérjét kreálok! De mikor annyira jó ropogós sajt kérget eszegetni a sült húson, vagy gombát enni hússal. Vagy mind a hármat egyszerre!! Fehérje dömping!!!

Sült csirkemell gombaszósszal


Hozzávalók:
2 fél csirkemell, 2-3 csiperke gomba, 3-4 evőnakál olaj, 1 kis fej hagyma, fél dl tejszín, só, bors, kakukkfű ízlés szerint

1. A csirkemelleket két-két szeletre vágjuk. Fűszerezzük ízlés szerint és 1-2 evőkanál olajon és kevés vízen megpároljuk.
2. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és 1-2 evőkanál olajon megpároljuk. A gombát megpucoljuk és vékony szeletekre vágjuk, a sült hagymához adjuk. Puhára pároljuk és sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a tejszínt és addig főzzük, míg kissé besűrűsödik, majd a sült csirkehússal tálaljuk.

2012. február 18., szombat

48. nap Gyümölcsnap és tapasztalatai

Megint gyümölcsnap! Ma már nem érintett olyan mélyen, és hamarosan vége is lesz!!! Már csak pár perc!! Remélem hatásos volt, mert ma még 40 perc Béres Alexandra Nyerj időt tornát is végig csináltam!!!
Holnap kiderül!!! Mérlegelés! Szegény mérleg!!!

2012. február 17., péntek

HAMAROSAN!!!!

Hamarosan indul!!!


Egyszerűen imádom a szakácskönyveket! Kicsit, nagyot, képeset, kép nélkülit. Magyart és külföldit, elektronikusat, kézzel foghatót. Úgy olvasom, mint egy regényt. Reggel, délben, este (már amikor Kis Mazsola hagyja:-))))
Most éppen a család régi szakácskönyveit gyűjtöttem be. A nagymamámét, az anyósomét, az anyukámét, dédiét, a messzi dédiét. Szóval minden fellelhetőt, de nem adom fel, még tovább megyek. Felkeresem majd a távolabbi rokonokat is szakácskönyv, recept, régi ételek, sütemények ügyében. Ez számomra hatalmas kincs.
Majd aztán, elkezdem megfőzni, megsütni az érdekes és különleges ételeket, sütiket. Ezzel nem csak megőrizni szeretném a családi recepteket, hanem újjá éleszteni is a rég, feledésbe merült ízeket!

Kutatok a nagy családi  szakácskönyvben és létrehozok egy új, virtuális recept tárat ezekből, melyet megosztok veled is Kedves Olvasóm. Bíztatva arra, hogy Te is keresgélj a régi receptjeid között, süss, főzz és OSZD MEG velünk is!!!!

47. nap Szénhidrát nap

Egyszerűen imádom, nem kell rá semmi, csak magában egy kevés olajjal csepegtetve! Hát persze, hogy tészta (mi más lehetne szénhidrát napon:-))))
De nem akármilyen,házi készítésű tészta. Magam gyúrtam, sodortam, na jó géppel, de én tekertem!!! Aztán vágtam a géppel, majd kifőztük és kész!!! Nem lehet összehasonlítani a bolti száraztésztával.  Nem utolsó sorban, a család is jobban szereti! Igaz, picit időigényes, de megéri a fáradozást!!!

Házi tészta



Hozzávalók:
6 tojás, csipet só, és annyi liszt, hogy kemény, de ruganyos tésztát kapjunk

1. A tojásokat felütjük, majd hozzáadjuk a sót és annyi lisztet amennyit felvesz.A tésztának keménynek de rugalmasnak kell lennie.



2. Majd gyúrni, gyúrni, gyúrni. Ja és ha nem mondtam volna, akkor gyúrni. Szépen alakul a kéz alatt, lassan leválik a kezünkről a tészta,  olyan fényes és finom tapintású lesz, mint a baba popsi! Két formás kis cipót készítünk.


3. Majd indulhat a nyújtás, a tésztát vékony rúddá alakítjuk, majd kb 1 cm széles szeletekre vágjuk. Majd a nyújtóval kinyújtjuk a legnagyobb fokozaton, majd egyre kisebbre vesszük a fokozatokat. Ha száraz tésztát készítünk, akkor az egyes fokozatig nyújtunk, de ha azonnal megesszük (ahogy én tettem), akkor csak a 2-es fokozatig nyújtunk.


4. Majd a széles metélt vágón áttekerjük és már jöhet is a forró vízfürdő néhány csepp olaj (netán házi zsír, ajajajaj, azzal sokkal jobb, de hizlalóbb is :-((()))))  és már lehet is élvezkedni!!!!


Csiga láz 3.rész

Amikor egy régi Fakanál újságban megtaláltam a receptet tudtam, hogy egy újabb csiga-biga lesz! Igaz, kicsit megküzdöttem vele, de sikerült. Igazából a leghálásabb közönségem a kisfiam. Őszinte és igaz! Annyit mondott:
- Ez jó, van még csiga-biga!
No ennél nekem nem kell több. Sőt mi több, mikor a konyhában álltam és próbáltam csiga formákat alakítani, ő drukkolt nekem, és közölte:
- Úgy csináld köbe-köbe (körbe-körbe)- és közben édes kis kezeivel köröket írt a levegőbe.  Így már biztosan sikerül -gondoltam és egyre csak sütöttem a csigákat Kis Mazsola kedvére!!
Eredeti nevén Hajdúsági Kacskaringó, de én csak Huncut csigafánknak kereszteltem, hogy miért, mert nem is volt olyan egyszerű a folyékony tésztából a forró olajba csigákat formázni!

Huncut csigafánk


Hozzávalók:
30 dkg liszt, 1,5 dkg élesztő, 2,5 dkg porcukor, 4 dl langyos tej, 3 tojássárgája, 3 dkg margarin olvasztva, 5 dkg vaníliás porcukor a csigák megszórásához

1. 5 dkg lisztből az élesztővel és 1 dl langyos tejjel, és 1 dkg cukorral  kovászt készítünk. Megvárjuk, míg az élesztő felfut.
2. Majd a maradék tej, liszt, porcukor és a tojássárgáják  hozzáadásával nagyon lágy kelt tésztát dagasztunk, végül hozzáadjuk az olvasztott margarint is.
3. Meleg helyen kelni hagyjuk és (most jön a varázslat) egy nagy tölcsérbe kevés olajat öntünk (hogy könnyedén tudjuk csurgatni a tésztát) és beleöntünk a tésztából kb egy merőkanálnyit. A tölcsér alját befogjuk és kezünk ügyébe készítünk egy forgató csipeszt. Majd a tésztát a forró olajba kezdjük engedni csurgatni, közben a csipesszel szépen lassan forgatjuk a beleengedett tésztát és csigát formázunk belőle.
Majd ha úgy ítéljük, meg, hogy elég nagy a csiga, akkor befogjuk a tölcsér végét. (néha nem ártana egy 3. kéz :-))))  Majd óvatosan megforgatjuk. 1-2 perc alatt készre sütjük.
4. Kivesszük a csigákat, alaposan megszórjuk vaníliás porcukorral.

2012. február 16., csütörtök

46. nap Keményítő nap

Banálisan egyszerű recept! Hagymás tört burgonya. De annál finomabb! Hiszem, hogy sokszor az egyszerűbb a jobb. Nem kell túl komplikálni, csak krumpli, hagyma, ici-pici olaj és fűszer ízlés szerint!

Hagymás tört burgonya


Hozzávalók:
2 nagy szem burgonya, 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma,  2-3 evőkanál olaj,  só, bors, és rozmaring ízlés szerint


1. A burgonyát meghámozzuk és kis kockákra vágjuk, majd puhára főzzük sós vízben.
2. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk.
3. Egy megfelelő méretű edénybe összekeverjük a főtt burgonyát és a sült hagymát. Fűszerezzük ízlés szerint és és már fogyaszthatjuk is!

Egy kis hagyomány Február 16. Julianna napja

FEBRUÁR 16. JULIANNA NAPJA
A nagykőrösi hiedelem szerint: „Julianna kitette a dunnáját és az kiszakadt”, vagy „Julianna megrázta a dunnáját” – ugyanis a megfigyelések szerint e napon gyakran havazik (Barna 1978: 452.) Ha hó esik, a Drávaszögben azt mondogatják: „Bolondoznak a Julisok” (Lábadi 1988a: 295).
A Dorottya-napi időjárásjóslás ellentétes változatát jegyezték le az Ipoly menti falvakból:
     Ha Dorottya locsog,
Akkor Julianna kopog.
     (Csáky 1987: 83.)
Általában azonban Julianna-naptól az idő melegebbre fordulását várják.

Forrás

Nos majd meglátjuk!! Dorottya napon igen hideg volt....

2012. február 15., szerda

45. nap Fehérje nap (2012.02.15.)

Íme, elértünk a feléhez a 90 napnak! ÓÓÓÓ, hogy szalad az idő! De a lényeg, hogy megint fehérje nap van. Már nem akartam csirkehúst enni, vágytam valami másra! Jöjjön egy kis hal, ja egy kis gomba! Dupla fehérje 100 % siker!

Gombás sült hal


Hozzávalók:
2 pangásius filé, 1 kis fej vöröshagyma, 15 dkg gomba, pucolva és szeletelve (mindegy milyen fajta), só, bors,  pirospaprika, őrölt tárkony ízlés szerint, 2 gerezd fokhagyma pucolva és apróra vágva, 3-4 evőkanál olaj

1. A vöröshagymát apróra vágjuk és 1-2 evőkanál olajon üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a szeletelt gombát és puhára pároljuk. Végül hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és rövid ideig pároljuk, hogy megőrizze aromáját.
2. A halfiléket megsózzuk, ízlés szerint fűszerezzük. (Kis Mazsola imádja a pirospaprikát, de tényleg különösen finom vele a halacska)
3. Majd 1-2 evőkanál olajon puhára sütjük a filéket és a hagymás gombával tálaljuk.

2012. február 14., kedd

Egy kis hagyomány Február 14. Bálint nap

FEBRUÁR 14. BÁLINT NAPJA
Jó napnak tartották a kotló sikeres ültetésére. Az e napi időjárásból a várható termésre jósoltak. Hideg, száraz idő esetén jó termést reméltek. Facsemetét is szívesen ültettek Bálint-napkor abban bízva, hogy akkor hamarabb erősödik meg.
{7-124.} Balmazújvárosban és Debrecenben úgy tartják, hogy e napon választanak párt a verebek. A hangonyiak (Borsod m.) úgy vélték, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, a tavaszt jelezve. A Csongrád megyei Mindszenten még a madarak etetése is szokás volt, magokat, aszalt gyümölcsöt szórtak nekik. Balaton környéki adatok szerint meg éppen a madarak és a tolvajok távol tartására metszették meg a szőlőföld négy sarkán a tőkéket.

Forrás

Mi is megetettük a madarakat!!!

Valentin napi meglepi

Ez kész árulás, hogy Valentin napon gyümölcsnap van. De emiatt a családom nem böjtölhet! nekik készítettem egy kis meglepit! A legjobb benne, hogy nem kell fáradozni a szívecske mintán, már azonnal úgy sül!!


Valentin napi gofri édes narancs mártással

Hozzávalók:
A gofrihoz: 2 tojás, 12,5 dkg margarin, 10 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1 csipet só,
1 csomag vaníliáscukor, 2 dl sőr!!! (nagyon finom lesz tőle, nem tévedés), fél csomag sütőpor
A narancsmártáshoz. 2 narancs kifilézve, (a levét felfogjuk), 5 dkg cukor, 1 kávéskanál fahéj, 2 evőkanál törkölypálinka

1. A tojásokat habosra keverjük a csipet sóval, majd hozzáadjuk a cukrot és a vaníliáscukrot.
2. Hozzáadjuk a margarint, és váltogatva a sütőporral elkevert lisztet és a sört.
3. Kisütjük a gofrikat a gofri sütőben.
4. A narancsmártáshoz a narancsléből a cukorból  és a fahéjból édes szirupot főzünk. Beletesszük a narancsfiléket és végül a pálinkát.
5. A gofrit az édes és csábító narancsmártással tálaljuk.

2012. február 13., hétfő

Valentin napi előzetes

Egy kis bonbonnal szeretnék kedveskedni Valentin nap alkalmával a családnak, így már neki fogtam a szívecskék gyártásának.

Először is kb 24 órára beáztattam rumba (nem is akármilyenbe... Jamaicai fehér rumba!!!) a dédi jó féle meggyéből 15 szemet egy dunctos üvegbe. Majd a 24 órás rumfürdőben megszédült meggyeket isteni étcsokiba öltöztettem. Édes páros!

Rumos-meggyes bon-bon fehér cipőben 

Hozzávalók:
80 g étcsoki bevonó, 20 g fehércsoki, 1 evőkanál barna cukor, fél evőkanál víz, 15 szem meggy


1. Ennél a finomságnál is, már megpróbáltam temperálni a csokit, azaz (komoly számításokat végeztem) csokit eltördeltem kockákra, nekem így 15 kocka csokim lett. Ezt elosztottam 2/3- 1/3 arányba. Így lett 10  és 5 kocka csokim. A 10 kocka csokiból 8 darabot vízgőz felett felolvasztottam,  a maradék kettőt apróra vágtam, majd mikor felolvadt a 10 kocka csoki, akkor levettem a gőzről és belekevertem, így hűtöttem, temperáltam. Ettől lesz a csoki fényesebb.  Egy kicsi ecset segítségével kikentem a szilikon forma mélyedéseit. Alaposan ki kell kenni, mert ha nem akkor széttörik miközben ki akarjuk szedni a formából.Kitettem hűlni.
2. Közben elkészítettem a tölteléket. A cukort a vízzel összekevertem kis edénybe, majd  kissé megkaramellizáltam, beleforgattam a meggy szemeket és kitettem hűlni.
3. Ha csoki a formában megszilárdult, egy kiskanál segítségével belekanalazom a tölteléket. Kb 1 mm maradt el, erre jön majd a fedő csoki réteg, de addig is hűlni kell.

4.  Majd felolvasztom a fehér csokoládét a fentiek szerint és azzal vonom be a bonbonokat.

Írtó jól sikerült a HÓÓÓ Projekt!

Mikor Kis Mazsolával bele kezdünk a HÓÓ Projektbe, akkor nem is mertem remélni, hogy tényeg esni fog a hó. Nagyon nagyon örülünk neki!
Kis Mazsolát alig lehet beimádni kintről. Apával HAVAT lapátolnak! Igen, igen. Amit Apa ellapátol, azt Kis Mazsola visszatolja!!

De azért gondoltunk tollas barátainkra is. Kis Maszolával mini madáretetőt barkácsoltunk! 5 perc és kész, igérem!

Szükséges hozzá:
1 alma, néhány szem földimogyoró, aszalt gyümölcs, pucolt dió, tű, erős cérna, kis lapos fadarab


1. Az almát felfűzzük az erős cérnára, úgy, hogy az alma aljához teszün egy kis darab fát és áthúzzuk a cérnán, ezen fog csücsülni.




















2. Majd szépen felfűzzük a mogyorót, aszalt gyümölcsöt és diót a cérnára. Csomót kötünk a cérnára és már mehet is a madárkákhoz.


43. nap Szénhidrát nap (2012.02.13.)

Ez a kedvenc napon, mert lehet sütit enni este és csokit is! (sajnos néha másik is eszek...., nagyon kívánom a sütit, a gyengém....)
Ebédre készítek egy kis rakott tésztát, vacsira pedig jöhet egy kis SÜTI!!!!

Rakott tészta zöldséggel



Hozzávalók:
25 dkg fodros nagykocka, 1 sárgarépa felkockázva, 10 dkg zöldborsó, 1-2 evőkanál olaj, só izlés szerint

1. A tésztát kifőzzük lobogó sós vízben, majd ha kifőtt az olajjal összekeverjük, hogy ne ragadjon össze.
2. A sárgarépát és a zöldborsót enyhén sós vízben puhára pároljuk.
3. Egy kevés olajjal kikennünk egy formát (lehet az egy bögre is), majd az aljába teszünk kevés zöldséget, arra tesszük 1-2 kanál tésztát , majd újabb kanál zöldséget és végül tésztával zárjuk.
4. 170 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. Akkor fincsi, ha a tészta ropogósra sül a tetején (vagyis az alján majd...)

2012. február 12., vasárnap

Végre elkészült APA és FIA takaró

Elkészültek a takarók. Először Kis Mazsolájé, majd Apáé is. Nem is tudom, melyik örült neki jobban. Talán Apa, vagy inkább Kis Mazsola! Kisfiamnak inkább ágytakarót akartam készíteni, Apának pedig egy extra méretű takarót.
Ugyanis Apa az olyan takarókat szereti, amelyek a lábujjától egészen a feje búbjáig ér. Nos az én párom 2 cm híján 2 m. Így a takaró is hatalmas. kb 2 m széles és kb 2 méter 60 cm hosszú. Én csak giga takarónak mondom. Varrás közben mikor teljesen el voltam keseredve, mert a takaró steppelésekor az alsó anyagot becsípte és eltolta a varrógép, Móni (remélem nem haragszol, hogy megemlítelek),  -aki egyébként a legügyesebb foltvarró és barkácsoló- csak annyit mondott, hogy egy ekkora méretű takaró letűzése, még egy gyakorlott foltvarrónak is nehézséget okoz. Nos, ekkor bevallom kicsit megrémültem, de már nem volt visszaút. Sőt édesanyám varrónő barátnője is csak annyit mondott, hogy egy ekkora, ilyen vastag takarót nem lehet megvarrni ezeken a kis háztartási gépeken! No, ettől még jobban elkeseredtem.
De nem adtam fel!!! Mindenki lekesen dolgozott. Anyósom segített a varrásban, a dédik felváltva vigyáztak Kis Mazsolára.
Édesanyámmal már úgy varrtunk, hogy a varrógép  talpát is levettük. Az anyu húzta az anyagot lassan a tű alatt, én pedig nyomtam a pedált. Közben még a hátam közepén is volt a giga takaróból több réteg. De azért elkészült időre és Apa nagyon örült neki.
De a lényeg az, hogy Apának és Kis Mazsolának egyforma mintájú a takarója.(hiába gyerekek!!!!) Csak a méretben különbözik jelentősen ;-))))
 Most már jöjjenek a képek:

Apa takarója:


 Kis Mazsola takarója:



Egy szégyenlős mosoly :-))) (mobillal)