2012. július 18., szerda

Első látogatás az oviban. folyt. köv.

Eljött ez a reggel is. Én már korán reggel fent voltam. Kis Mazsola reggel 8 körül ébredt. Kicsit összebújtunk,  némi ébresztő cici, aztán pici rábeszélés hatására reggeliztünk, csak úgy hanyagul pizsiben.......
Felöltöztünk és már indultunk is az oviba. Azért eltartott mindez egy óráig! :-)))))
Ekkor következett a menet! Már az utcánk közepén található kis köznél azt mondta a kisfiam:
-Anya vegyél föl!!! - ekkor kicsit megijedtem, hogy mi lesz az előttünk álló kilométerrel. De nem adtuk fel.
Kicsit handabandáztam, mondókáztam beszéltem tücsköt és bogarat, és láss csodát az én kicsikém elindult.
Egy kicsit sétáltunk (anya vitte a kis motort....) majd felpattantunk a motorra és már "száguldottunk" is az ovi felé! Olyan nagyon nagy nem volt azért a tempó, mert közben tudott Kis Mazsola követ szedni a földről, lepkét nézegetni, a nagy szájú kutyákkal beszélgetni, egyszóval a csiga az száguldó versenyautó volt hozzánk képest!
De azért odaértünk az ovi kapujába kb 20 perc alatt! Szuper időt futottunk.
Éppen odaértünk, amikor nyílt a kapu és kiözönlött egy csomó kisgyerek óvónénikkel karöltve. Mint kiderült egy gigászi sétára indultak. Először még kósza tervként átfutott az agyamon, hogy elkísérjük őket, de miután elmondták, hogy a város tetejére mennek, így inkább maradtunk.
Kis Mazsola békésen üldögélt e közben a motorján, végül összegzés képen csak ennyit mondott:
- Ezt BUKTUK!
 Én pedig csak kacagtam kisfiam fa humorán.
Ezután fogtuk magunkat és elmentünk a játszótérre, egy hatalmasat játszottunk, csúszdáztunk, mászókáztunk, rugós lovacskáztunk és homokoztunk. Majd a homokozó közepén békésen  elköltöttük kései tízórainkat.
Végül lassan elindultunk haza.
Így telt a majdnem óvoda látogatással töltött első napunk!
SZUPER VOLT!


2 megjegyzés:

  1. annyira édes ez a gyerek, megzabálom!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen!!! Ráadásul irtó huncut is a drága!!!! A képen éppen magyarázza anyának, hogy:
    -Olyan ez hinta paci mintha, rugós krokodil lenne! Érted Anya??? Érted???

    VálaszTörlés