2011. október 27., csütörtök

HAB CSÓK!!!





Ebben a süteményben, ha nevezhetem annak, az a jó, hogy jóval korábban el lehet készíteni az alapot, és számtalan, az idény által kínált gyümölccsel meg lehet tölteni, be lehet fejezni. Gyönyörű ez meggypirosan, de csodaszép sárgásan is. Nem lehet megunni!!!
Korábban már készítettem fekete szederrel, most éppen a körte volt soron. Nem kellett senkit sem kérlelni, hogy egyet magáévá tegyen. Ó, párdon elcsipegesse. Én speciel, kis Mazsola délutáni alvása alatt adtam át magamat az élvezetnek. Csendben eszegettem, csak a villa koccanása hallatszott néha.

Hozzávalók:
5 tojásfehérje, 45 dkg barnacukor, 1 csipet só


1. A tojásfehérjét gőz felett habosra verem a sóval, majd szépen lassan hozzáadom a barnacukrot. Tovább verem, amíg szép nagy csúcsokat nem vet és jó kemény nem lesz a hab.
2. A tepsibe sütőpapirt tettem, amire kb 10 cm nagyságú köröket rajzoltam. Majd a habot nyomózsákba tettem és szép csiga vonalban kitöltöttem a köröket. Egy karimát is húztam a tetejükre, hogy majd később meg tudjam tölteni valami finomsággal.
3. Sütőbe tettem és 50 fokon kb 2 órát szárítottam  a kis kosárkákat.


Zselés kompót
Hozzávalók:
személyenként egy szem körte apró kockákra vágva, 5 dkg cukor, 1,5 dl víz, 1 csipet só, 1 kávéskanál fahéj, 1 kávéskanál szárított narancshéj, 2-3 darab szegfűszeg, ízlés szerint mazsola 1 kis darab csillagánizs, 3 teáskanál étkezési keményítő, pici víz a keményítő feloldásához


1. vizet és a cukrot felére beforraltam egy kis edénybe, majd hozzáadtam a csillagánizst, a fahéjat, a szárított narancshéjat és a sót. Összefőztem  szirupot. 2. Beletettem az apró kockákra vágott körtét, puhára párolom.
3. A keményítőt kikevertem a vízzel és a rotyogó sziruphoz adtam. Nem forraltam, csak egyet kettőt kevertem rajta. Nem kell megijedni, mert először a szósz tejszerű lesz, majd elnyeri gyönyörű sárgás barnás színét.
A habcsók kosárkákba kanalaztam a zselés kompótot és már lehet is tálalni..











4 megjegyzés:

  1. Hát én ebből tuti nem érném be egy szimpla csókkal :)

    VálaszTörlés
  2. végre tudtam írni a megjegyzés rovatba, mondtam én, hogy nem érem, akarom mondani nem írom be ennyivel :)gondoltam ma rátok a spórolhat boltban járva láttam olyan kis tusfürdőt, ami csiga alakú :) ha már lázban égsz :)

    VálaszTörlés
  3. - Nos, ha nem elég egy szimpla csók, akkor emeljük négyzetre!!! Hmmmmm...

    VálaszTörlés
  4. - Hol is lehet olyan csiga alakú tusfürdőt venni? Én csiga lázban égek, Kis Mazsola pedig tusfürdő lázban... egyre csak mondja minden flakonra "SAMPOT, SAMPOT!!!" A kettő együt, mármint a csiga alak és a tusfürdő. Szuper lenne!!! Várom válaszod! Mazsola

    VálaszTörlés