2012. április 24., kedd

Egy kis hagyomány Szent György nap


ÁPRILIS 24. SZENT GYÖRGY NAPJA
Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány e naptól számítja. 
Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Medvesalján a gazdák csipkegallyat vágtak, és az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket. A legelőre menet pedig ezzel a gallyal ütögették, hogy sok tejet adjanak. 
Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes megnyilvánulása ennek a hitnek a harmatszedés – különféle mágikus célzattal. Harmatot szedtek a tejhaszon érdekében. Zagyvarékason vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, miközben mondogatták: „Mind szedem…”, vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem”. Közben egy marék füvet is szedtek. Ezt a tehén elé tették. A harmatos ruhadarabot pedig a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen (Pócs 1964: 156).  E sokfelé ismert hiedelem mellett van olyan század eleji leírás Borsod megyéből, mely szerint a harmattal pogácsát készítettek, amit megszárítva, megsózva adtak a tehénnek, hogy jól tejeljen.
Szent György éjszakáján különösen féltek a boszorkányok rontásától. Az Ormánságban úgy tartották, hogy akinek a kapufélfáját ezen az éjszakán a boszorkányok megfaragták, annak ezzel elvitték a tejhasznát. Közismert hiedelem, hogy a boszorkányok különböző tárgyakból (pl. kútágas, lepedő, kötény) tejet tudnak fejni. A boszorkányok rontása ellen védekeztek a már említett zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával, a tejesköcsögök gyógyfüvekkel (pl. úrnapi füvek) való kimosásával.
Szent György napját a néphit alkalmasnak tartotta a földbe rejtett kincs keresésére, melyről úgy hitték, hogy minden hetedik évben Szent György-napkor lángot vet. A kincskereséssel kapcsolatban a következő berettyóújfalusi élményelbeszélést idézzük:
Az egész magyar nyelvterületen elterjedt hiedelem él a Szent György-nap előtt fogott gyíkkal és kígyóval kapcsolatosan. Nagykőrösön a Szent György-nap előtt fogott gyíkot a torokgyík megelőzésére tartották alkalmasnak. A gyík torkánál háromszor végighúzták gyűrűsujjukat, majd megkenték a saját torkukat háromszor. Medvesalji falvakban azt hiszik, hogy amelyik kézzel megfogták a gyíkot, azzal gyógyítani lehet. A jászdózsaiak szerint a Szent György-nap előtt fogott kígyóval tudást lehet szerezni. A moldvai magyarok úgy hiszik, hogy aki Szent György előtt kígyót üt meg, annak nagy lesz az ereje, de ha a kígyó elmegy, akkor elviszi az illető erejét.
Ugyancsak a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt hiedelem él a Szent György-nap előtti mennydörgéssel kapcsolatosan. Turán azt tartották, hogy ha Szent György-nap {7-147.} előtt megdördül az ég, bő áldás lesz. Ahonnan hallatszik, abból az irányból várható egész esztendőben az eső. Jászdózsán a mennydörgés, akárcsak az aznapi eső, bő termést jelent.
Időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak a Szent György napja körüli időszakhoz. Úgy vélik például a bukovinai magyarok, az Ipoly menti falvak lakói is, hogy ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jósol. A Szent György-nap előtt megszólaló béka a medvesalji falvakban esőtlen nyarat jelez. A békát gyógyításra is használták ezen a vidéken. Kiszárított békával és ráolvasással szemölcsöt gyógyítottak.
A Gyimes-völgyi magyarok szerint, aki Szent György-nap előtt megfürdik a szabadban, az egész évben nem lesz rühes.
Az ágynemű szellőztetését tiltották ezen a napon különböző okokra hivatkozva, például a Gyimes-völgyi magyarok szerint sok égzengés lenne, a berettyóújfalusiak a jószág pusztulásától féltek.
Szent György napját általában a kukorica, bab, uborka vetésére tartották alkalmas időpontnak. Jó előjelnek tartották a termésre, ha a varjú nem látszott ki a búzából.
Az egész magyar nyelvterületen ismert az e naphoz fűződő naphívogató gyermekdal, melynek csallóközi változata az alábbi:
     Süss föl nap, Szent György nap,
Kert alatt a kislibáim
megfagynak.
Teritsd le a köpönyeged
Adjon isten jó meleget!
     (Marczell 1985: 40)
A húsvéti szokásokkal mutat rokonságot, hogy ilyenkor is sor kerülhetett határjárásra, a kutak megtisztítására, a határjelek felújítására (Bálint S. 1977: I. 312–314).
A Szent György-naphoz kapcsolódó szokások, hiedelmek elsősorban a tavasz kezdetével kapcsolatosak. Sárkányölő Szent György a lovagok, lovasok, később pedig a cserkészek, felszerelése miatt a fegyverkovácsok és szijjártó céhek patrónusa volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése