Nos, ez a pár nap (péntek, szombat, vasárnap)nem volt egyszerű. Nem is tudjuk pontosan, mi történt. De az biztos, hogy Kis Mazsola mindenre sírással reagált. Á, az nem is kifejezés. Nem is sírás, hanem keserves sírás, néha ordítsába átcsapva.
Minden félét gondoltunk, biztosan beteg lesz, belázasodik (mire gondol az ember lánya, fia elsőre...). Biztos még a huncut apró kis rágófogak, amelyek nem voltak hajlandóak kibújni még teljesen. Teljesen el voltunk keseredve. olyanok voltunk mint a nyuszika. Ha kalap volt rajtunk, az volt a baj, HA NEM?? Akkor meg az. Már nem is tudtuk mit csináljunk. Semmi nem használt, ami eddig működött. Nem volt jó sem apa, se anya. Nem akart aludni sem, pedig már olyan álmos volt, hogy alig állt a lábán. (és mi is ;-)))))
Végül, úgy tudtam álomba ringatni pénteken este, hogy énekeltem, dúdoltam, mondókáztam neki folyamatosan, nem hagyva közte szünetet. (nehogy meggondolja magát:-)))). Aztán mi is beájultunk és aludtunk, mint a bunda.
Szombaton minden kezdődött előröl. Már reggel ébredéskor is sírt angyalkám. Nem volt jó semmi sem, pedig apával barkácsolt egész nap. Délután nem akart aludni (pedig irtó fáradt volt), este pedig hasonló volt a felállás mint előző nap. Láza nem volt, azt mondta nem fáj semmi, csak szimplán (ha lehet szimplának mondani) nyűgös volt.
Majd aztán vasárnap reggel szinte biztos voltam benne, hogy beteg lesz Kis Mazsola. A szemecskéi nagyon furcsán álltak, készenlétbe álltunk. Majd aztán ebéd után jött, meghallgatásra találtak imáink: Kis Mazsolánk végre tudott egy nagyot aludni. Vidáman és mosolygósan ébredt. Kis szemeiben csillogott a huncutság. Hatalmas nagyot sétáltunk a friss levegőn délután. De aztán jött a "fekete leves". Kis Mazsola annyira fitt volt, hogy még éjfélkor pizsiben szaladgált a lakásban, és egyáltalán nem tűnt úgy hogy álmos;-)))
Aztán fél egykor méltóztatott elaludni. Mi meg kidőltünk!!!
ÉS MA HÉTFŐ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése