Tavaszi szél vizet áraszt.....

Már régóta tervezem, hogy összegyűjtöm a kedvenc  gyermek mondókáinkat dalainkat. Kis Mazsola imádja őket. Úgy gondoltam, hogy most a tavaszi mondókákat és a nagy kedvenceket szedegettem össze.

Tavaszi mondókák

Én kis kertet kerteltem,
bazsarózsát ültettem.
Szél, szél fújdogálja,
eső, eső veregeti, hú!


Ess, eső, ess!
Búza bokrosodjon.
Az én hajam, olyan lesz,
mint a csikó farka,
még annál is hosszabb,
mint a Duna hossza,
még annál is hosszabb,
mint a világ hossza!

Bújj, bújj, zöld ág,
zöld levelecske!
Nyitva van az aranykapu,
csak bújjatok rajta!
Rajta, rajta,
leszakadt a pajta,
benn maradt a macska.


Év múlik, évet ér,
egymást hajtja négy testvér.
Víg tavasz, virághintő,
koszorús nyár, kalászdöntő,
az ősz gyümölcsérlelő,
a tél havat terelő.


Gyere tavasz, várva várlak,
hozz zöld ruhát fűnek fának.
Fújj szél, meleg szél,
jön a tavasz fut a tél.

Kivirít a kikelet,
elűzte a hideget.
Réten a sok kisvirág,
Kiváncsian kandikál.


Süss fel nap!
Fényes nap.
kertek alatt egy kis bárány
majd megfagy.

Süss fel nap!
Fényes nap.
Kertek ludak vannak,
megfagynak.

Süss ki kopasz kert alá,
bújj be hideg föld alá.
Süss fel, süss fel,
tavasz napocskája!


Tavaszi szél, vizet áraszt.
Virágom, virágom.
Minden madár társat választ.
Virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak?
Virágom, virágom.
Te engemet, én tégedet.
Virágom, virágom.


Nem fúj és már nem havaz,
Itt van, itt van a tavasz.


Kiszáradt a diófa,
Nem játszhattunk alatta,
Majd kizöldül tavaszra,
Majd játszhatunk alatta.

Bolondos április,
Meleg is, hideg is.
Becsap minden gyereket,
Ki az utcán tekereg.



A kedvencek....

Csoóri Sándor
Dióbél bácsi

Ki lakik a
dióhéjban?-
nem lakhat ott bárki,
csak Dióbél bácsi.

Ha rácsapsz a dióhéjra,
kinyílik a csontkapuja,
és cammogva előmászik
vén Dióbél bácsi-
csak a szádat
tátsd ki!

(Kis Mazsolával ilyenkor mondjuk: HAMMMMM)


Weöres Sándor
Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
       zsákban Benedek
       hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.

A nagy nagy kedvenc:

Zelk Zoltán

ÁKOMBÁKOM

Egyszer régen az irkámon,
született egy ákombákom,.
Hát egyszer csak látom, látom:
két lábra áll az irkámon,
úgy indul el ákombákom.
Azt hittem, már sose látom,
oly messze ment ákombákom,
de mikor az erdőt járom,
ül az ágon
ákombákom,
s rajta van a nagykabátom.
Szólok hozzá: "Ákombákom,
mért vitted el a kabátom?
esik eső, mindig ázom,
hideg szél fúj, mindig fázom....
Légy olyan jó, ákombákom:
add vissza a nagykabátom!"
S képzeljétek, jövő nyáron,
eljött hozzám ákombákom:
s visszaadta nagykabátom!


Persze én nem tudom, olyan szuperül énelekni, mint Halász Judit, de Kis Mazsola imádja!