2012. április 4., szerda

Ibolya háromszor






A dédi kertje teli van ibolyával. Elhatároztam, hogy szedek egy nagy csokorral és barkácsolok belőle valamit.
Így született egy ici-pici asztaldísz kb 5 perc alatt.
Kerestem egy formás kis tálat, tettem bele kis folpackot, majd beletettem a séta közben gyűjtött mohákat. Óvatosan meglocsoltam langyos vízzel, hogy szép harsány zöld legyen. Körbetűzködtem ibolyalevelekkel, és virágokkal. Majd a közepére tettem néhány nagyobb gyöngyöt. Már kész is!





Az ibolya azonban nem csak csodaszép virág, hanem gyógynövény is. Előkaptam a gyógynövény gyűjtési naptáramat és láttam, hogy már lehet gyűjteni.

Az illatos ibolya (Viola odorata) évelő növény, gyökértörzséből vékony, hosszú indák fejlődnek, levelei szív alakúak, tűállóak, virágai violaszínűek, ritkán fehérek. Március-áprilisban virágzik. Az ibolya a középkorban Mária alázatosságát jelképezte. Virágának lila színe Krisztus szenvedéseire és mennyei királyságára is utalhat, mivel a bíbort gyakran azonosították a lilával.
Az egész növény gyűjthető és felhasználható. A gyökeret, gyökértörzset és a kifejlett leveleket tavasztól őszig lehet gyűjteni, legfeljebb három centiméter hosszú nyélrésszel együtt lecsípve. Nyálkaoldó, izzasztó, vértisztító hatása ismert. Maga a virág szintén nyálkaoldó, de idegnyugtató is, és magas vérnyomást csökkent. Friss vagy szárított virágának szörpje vagy forrázata enyhe hashajtó, de hörghurut, köhögés, álmatlanság, fejfájás elleni teákban és idegnyugtató szerként is használhatjuk.
Hatóanyagai: a gyökérben a tripertén-szaponinok és szalicilsav-származékok, a virágban a cianidin, violakvercitrin, violarutozid, illóolaj, valamint a karotinoidok.
Virágát édességek díszítésére, cukrok, teák, ecetek illatosítására is felhasználják.
Vigyázat! Nagy dózisokban ne használjunk ibolyát, mert a benne lévő szaponin rosszullétet vagy akár hányást is okozhat.
Gyógyteát legegyszerűbben a gyógynövények forrázásával készíthetünk. Az ibolyát általában más gyógynövényekkel (például akácvirággal, ánizsmaggal, bodzavirággal, cickafarkfűvel, csillagánizzsal, édesgyökérrel, fehérmályvalevéllel, árvacsalánfűvel, hársfavirággal, kakukkfűvel, kankalingyökérrel, pemetefűvel) együtt alkalmazzák.
A teakeveréket egy-egy arányban tegyük a teakészítő edénybe, majd öntsünk rá forrásban lévő vizet, azután 10 percre fedjük le. Szűrjük le, és máris fogyaszthatjuk. Az íz, az aroma legjobban a cserépedényben készített forrázatban érvényesül.
Forrás

Készítettem még belőle kandírozott ibolyát is
A virágokat megmostam megkentem félig felvert tojásfehérjével és porcukorba forgattam. Hmmm, de isteni. Már csak valami finom muffin kell, amire rá lehet rakni!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése