Tényleg vége...
Nagy nagy izgalommal feküdtünk le aludni apával. Sokáig csak néztem a plafont és vártam. Valahol a szívem mélyén azt hittem, hogy Kis Mazsola majd hamarosan felébred és szól: Anya gyere! Odaveszem magunkhoz és hármacskán alszunk reggelig (pontosabban Kis Mazsola alszik, mi apával az ágy deszkáján billegve várjuk a reggelt, mert Kis Mazsola a 2 m széles ágyunkról is kitúr minket:-))))))
Továbbá lelki szemeim előtt láttam, hogy az éjszaka kellős közepén az egész család kiságyat szerel, mert Kis Mazsola mégis csak inkább abban aludna.
Ezen kósza gondolatok jegyében valamikor a kiságy szerelés és az ágy szélén alvás képzelt pillanatai között elaludtam......
Majd jóval később (reggel 6 órakor) arra ébredtem, hogy:
- Anya GYERE!!!! ( a várva várt hang:-))))
Azonnal pattantam ki az ágyból és rohantam az én kis (ösztönösen akartam írni, hogy babámhoz!!!) fiamhoz. Majd konstatáltam, hogy reggel van. Szorosan magamhoz öleltem és vittem magam mellé az ágyba, összebújtunk és (igen) Kis Mazsola szopizott egy kicsit és mi édes kettesben aludtunk tovább. Ó, áldott mennyország!!!
Nos, igen vége van egy korszaknak, Kis Mazsola már nem kiságyban alszik, hanem az ő saját "nagyágyában".
De azt hiszem ami, nem változik, míg élek, hogy Ő az én "KISFIAM"!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése